Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A község kiemelkedő jelentőségű helye volt Zala megyének, hiszen a "nagy királyi hadiúton" helyezkedett el. Lakossága ma 3170 fő.

A mai falutól északra található Kolon maradványa, amely várispánsági központ volt. A fontos útvonalon elhelyezkedő településen I. István király udvarhelyet építtetett magának, melyet Alba Curiának vagyis Fehérudvarnak neveztek. Az udvarhelyhez királyi kápolna is tartozott. 1241-ben a tatárok nagy pusztítást végeztek a településen. Az újjáépítés során IV. Béla ennek a királyi udvarhelynek a sorsát is rendezte, 1263-ban a komári hospeseknek kiváltságlevelet adományozott. A király említést tett róla, hogy magának Komáron házat épített. 1356-ban Szent Erzsébet tiszteletére ágostonrendi kolostor épült, melyet a helybeliek a mai napig "Ispita" néven említenek. Az egykori királyi kúriából 1444-ben a Marczaliak várat építettek. A település 1449-ben már mezővárosként szerepel.
A község büszkesége a római katolikus templom, amely műemlék jellegű, gazdagon díszített barokk építmény, freskói egy részét Dorfmeister készítette 1781-ben és 1793-ban. Ormándpusztán található a nagy parkkal övezett eklektikus stílusú Somssich-kastély. Szívesen látogatott hely a kápolnapusztai bivalyrezervátum. Idegenforgalmi látványosság a Szentháromság-szobor, az Erzsébet királyné emléktábla, valamint az I. és II. világháborús hősi emlékmű.
A település kiemelkedő eseménye a Dunántúli Középkori Mezővárosok Találkozója, amely minden év augusztusában kerül megrendezésre. A rendezvény elmúlt évi eseményein több mint 5000 látogató vett részt. A település büszkesége a 800 nm-es korszerű tornacsarnok.


Zalakomári képek
Zalakomár térkép nagyítása >>


Zalakomár


Hungary - Zalakomár


Ungarn - Zalakomár



2024. december 21. szombat - 17:21:28