34 015 lakosú város a Naszály alatt, a Duna partján. 1065-ben már város volt, István király püspökséget alapíttatott itt. 1760 és 1785 között alakult ki a mai városkép, középületei részben egykori várának köveiből épültek.
A gőzhajózás beindulása és az első vasútvonal (1846) jelentős fejlődést hozott a város életében. A székesegyház késő barokk stílusú (1777), a püspöki palota szintén (1775). Barokk stílusú épületek a Fehérek temploma (1775), a Szent Rókus-kápolna (1740), a ferences templom és kolostor (1761), a Hétkápolna (1734), a piarista templom (1745) és a városháza.
A Siketnémák Országos Intézetének épülete a város legrégibb háza, két középkori épület felhasználásával készült 1700-ban. A Memento Mori kriptamúzeum különleges klimatikus körülményei között a koporsókban természetes módon mumifikálódtak a tetemek, meglepő épségben maradtak fenn a koporsók, viseletek és temetkezési kellékek. A jelentős művelődéstörténeti értékű leletegyüttest 1994-95-ben tárták fel, ma a világörökség részeként tartják nyilván. A váci diadalív Közép-Európa legrégebbi diadalíve az országban egyedülálló építmény, amely Mária Terézia fogadására Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján 1764-ben készült. A szabadon álló francia klasszicizáló egynyílású késő barokk stílusú műemléki ritkaságot ma felújított állapotban, díszkivilágítással szemlélhetik meg az idelátogatók.
A Gombás-patak kőhídja 1757-re készült el, mellvédjén kőszobrok állnak.
A Hegyes-torony (vagy Kerek-torony) a tatárjárás után épített városi védmű utolsó megmaradt darabja. Kiállítóhelyek a Tragor Ignác Múzeum, a Görög Templom Kiállítóhely, a Hincz Gyula Gyűjtemény és a középkori pince. A város környéki Kompkötő-sziget, a Naszály, a Naszály-tó, a Sárkány-gödör és a Násznép-barlang természetvédelem alatt állnak. Vác ártéri tanösvénye a magyar és holland kormányzati támogatással megépített 510 m hosszú cölöpökön álló, korláttal ellátott pallósor a váci Ligetnél a Gombás-patak torkolatában kialakult ártéri erdőt mutatja be. Egy olyan különleges élőhely titkaiba pillanthatunk be, mely mára már ritkaságnak számít. A tanösvény szabadon látogatható, igény esetén vezetőfüzet, vagy szakvezetés is kérhető.