Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Uszódon:  

Uszód a Duna bal partján, a kalocsai Sárköz északnyugati peremén, magas ártéri erdők közé települt. A falu Kalocsától 10, Dunapatajtól 15 km távolságra fekszik. Naponta számos buszjárat köti össze az említett településekkel. A legközelebbi vasútállomás Kalocsán, illetve Dunapatajon, híd Dunaföldváron és Baján található.
Uszód nevét a fennmaradt írásos emlékek 1318-ban említették először. Nevének alapja valószínűleg az úszó, úsztató főnév lehet. Határát gyakran pusztították árvizek. A mai lakosság ősei 1620 körül népesítették be Uszódot, melybe a vallástörténet is szerepet játszott. A betelepülők zöme a református vallást gyakorolta.
1935-ben az első világháborúban, 1992-ben a második világháborúban elesett katonák tiszteletére emeltek emlékművet. A kalocsai Jézus Szíve búcsú előtti vasárnapon tartja búcsúját. A községben található az uszódi születésű Benedek Péter, népi naiv festőművész műemlékké nyilvánított emlékháza. Boldizsár Gáborné uszódi nívódíjas népművész a világot bejárva hirdette az uszódi hagyományokat. Lakásán a paraszt életmód emlékeiből és saját munkáiból (tojásfestés, tojáskarcolás, babakészítés) kiállítást készített. Jelenleg Kun Gáborné készít uszódi népviseletbe öltöztetett babákat. A község közvetlenül a Duna partjára települt. A vízi sportot, horgászatot és a természetet szeretők, hajósok gyakran kötnek ki a szép folyóparton.

Uszód Község Önkormányzata
Uszód térkép nagyítása >>


Uszód


Hungary - Uszód


Ungarn - Uszód



2024. december 21. szombat - 13:17:04