Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Tolna ma 12 500 lakosú kisváros. A Dunától 6, Szekszárdtól 15, a világhírű gemenci erdőtől 15 és Budapesttől 130 km-re fekszik.

Tolna már a rómaiak korában is lakott volt, Alta ripa néven állt itt erődítmény. Árpád-házi királyaink uralkodása alatt a város Thelena, később Tolna néven szerepelt. Rév- és vámhelyének köszönhetően jelentősége megnőtt. Országgyűlések színhelye, trónörökösi, királynéi birtok volt. A törökdúlás idejében a város teljesen elpusztult. A XVIII. század első felében a város földesura bajor területekről telepített át embereket a kiürült városba, ennek következtében a város sohasem látott fejlődésnek indult. Halászata, hajóácsai, malmai a Duna mentén ismertek voltak.

A vadászok kellemes kikapcsolódást találhatnak a Gemenci és a Gyulaji erdőkben, a horgászok pedig a város alatt húzódó Holt-Dunán remélhetnek kitűnő fogást. Kajak-kenu Egyesületünk több világ és Európa-bajnokot nevelt és nevel ma is. Városunk rendelkezik mindazokkal az előnyökkel, amelyek a kisvárosokra jellemzőek, vonattal, autóbusszal is könnyen megközelíthető.

A Thelena Hotelen kívül több panzió, vendégház, étterem és pizzéria áll az idelátogatók rendelkezésére. 10 km-es körzetben található a népszerű Fadd-Dombori üdülőtelep, a Volent-öböl, valamint az új Duna-híd.

Országos hírű a - minden év augusztusában megrendezésre kerülő, többnapos - Tolnai Nyári Fesztivál, valamint a novemberi Egészség hónap mentálhigiénés rendezvénysorozata.

Szálláshelyek Tolnán:


Tolnai képek
Tolna térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Tolnán, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 2db
  • Reggeli : 2db


Tolna


Hungary - Tolna


Ungarn - Tolna



2024. december 22. vasárnap - 06:03:12