Népszerű úticélok még a régióban:
Eger,
Miskolc,
Aggtelek,
Egerszalók,
Hollókő,
Jósvafő,
Sárospatak,
Tokaj,
Hollóháza,
Mátraszentimre,
Mátraverebély,
Mezőkövesd,
Parád,
Sátoraljaújhely,
Sirok
2034 lakosú község a Hegyalja közepén. Tolcsva idegenforgalmi vonzerejét a műemlékek sokasága (templomok és műemlék jellegű épületek), a világhírű hegyaljai bor, valamint a majdnem érintetlen természeti szépsége jelenti. Tolcsva római katolikus temploma a XV. században, gótikus stílusban épült. Itt őrizték 1806. március 14-20-én a magyar szent koronát. A görög katolikus templom 1859-ben, Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére lett felszentelve. A templom 1909-ben új főoltárt kapott, 1918-ban freskókkal díszítették. Az egyház 1925-ben két harangot vásárolt, 1927-ben pedig felújították a templomot. A község ma is álló református temploma 1864-1869 között épült, a korábbi templom leégése után. Harangja 1866-ban készült el, orgonája 1882-ben épült. A templomok mellett Tolcsva jelentős más műemlékekkel, kastélyokkal, kereskedő- és polgárházakkal rendelkezik. A Rákóczi-kastély korabarokk stílusban épült, mely méreteivel, építészeti emlékeivel a XVII. század felső-magyarországi építészetének jellegzetes építménye. A Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony által építtetett épületben helyezték el a Tokaj-hegyaljai Borkombinát Bormúzeumát, mely a tolcsvai szőlészet, borászat tárgyi és szellemi emlékeit őrzi. A Dessewffy-kastély 1659-ben valószínűleg Bónis Ferenc építtette.Többszöri tulajdonosváltás után a XIX. században került a Dessewffy család birtokába, akik igényeik szerinti átalakításokat végeztek rajta. Az épületet majorsági épület és nagyméretű kert veszi körül. Tolcsva harmadik jelentős kastélya az 1820 körül klasszicista stílusban, Szirmay Ádám által épített kastély. Eklektikus átalakításokkal, bővítésekkel módosított épület a mai alakját a XIX. század végén br. Waldbott Frigyes átépíttetésével nyerte. Az épületben ma iskola működik. Az ún. Stépán-kúria, a XIX. századi klasszicista nemesi házak egyik jellegzetes emléke, feltehetően az 1820-as években épült. Ezenkívül figyelmet érdemel még számos barokk és klasszicista polgárház. Tolcsvai képek |
Tolcsva térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Tolcsván, ahol:
|
Tolcsva |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 22. vasárnap - 07:03:12 |