Népszerű úticélok még a régióban:
Szeged,
Békéscsaba,
Gyula,
Hódmezővásárhely,
Kecskemét,
Baja,
Bugac,
Kalocsa,
Makó,
Ópusztaszer,
Orosháza,
Akasztó,
Bácsalmás,
Battonya,
Békés
Bács-Kiskun megye északkeleti területén, a Tisza egyik legszebb és legnagyobb kanyarulatában fekszik a közel 12 ezer lakosú város, három nagy település, Kecskemét, Nagykőrös, Szolnok tőszomszédságában. Városunk környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Honfoglaló őseink is átvonultak e tájon, s talán meg is telepedtek itt. Régészeink honfoglaló magyar harcos sírját, övvereteit tárták föl kécskei földön. A bögi Kincsempart templomának maradványai az Árpád-korból (XII-XIV. század) valók. Városi rangot 1986-ban kapott a település. A környék természeti adottságait a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet (Hortobágyi Nemzeti Park) védett növény- és állatvilága, az élő Tisza és a holtágak vadregényes tájai adják. (A Holt-Tiszán remek horgászati lehetőséggel.) A Tisza-parton 300 m hosszan homokos szabad strand működik számos vendéglátóegységgel. Két gyógyvizű termálfürdő is található a településen: a Tisza-parti és a Kerekdombi Termálfürdő. Az egyre gyorsuló ütemben fejlődő és szépülő város jelentős kulturális élettel rendelkezik elsősorban az idegenforgalmi szezonban (tavasz, nyár, ősz). Ennek meghatározó helyszíne az Arany János Művelődési Központ és Könyvtár és a Tisza-part. A városban alap- és középfokú oktatás folyik (általános iskola, szakiskola, 2 gimnázium). Látványosságok: Szentháromság-templom (1820) késő barokk, Református templom (1909) neogótikus, Ókécskei Közösségi Ház: párnagyűjtemény, Szabolcska Mihály irodalmi emlékszoba, helytörténeti gyűjtemény, időszaki kiállítások, Gyalai Béla festőművész Műterem Galériája, Kovács Miklós népi iparművész kékfestő mester műhelye, Böröczki Edit fazekas műhelye, Városi Könyvtár Jánosi Sándor emlékkiállítás. Szálláshelyek Tiszakécskén: Tiszakécskei képek |
Tiszakécske térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Tiszakécskén, ahol:
|
Tiszakécske |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 22. vasárnap - 03:53:37 |