Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A Badacsony közvetlen nyugati szomszédságában elterülő 1000 lélekszámú község a Balaton magasabb vízállása idején sziget volt. Területe ma is félszigetként nyúlik a tóba. Kevés hely van Magyarországon, melyet a természet ennyi szépséggel ajándékozott meg.

Szikláin ott magasodik a több mint 730 éves vár, melyet a pannonhalmi apátság épített 1262-ben, a falu nádtetős házai a vár alatt félkörívben, egymás alatti lépcsős elrendezésben helyezkednek el. Az újabb utcák déli irányban behálózzák a Majális-domb, a Kámon-kő, a Soponya-tető, a Királyné szoknyája és az Akasztó-hegy aljában rejtőző völgyeket, lejutva egészen a Balaton-partig.

A várhegy alatt, mintegy a végvári élet tartozékaként kis település alakult ki, melynek temploma is volt. A vár királyi tulajdonba került, majd 1521-től évszázadokra a Tóti-Lengyel-családé lett. A meredek hegycsúcson ülő várat a törökök több ostrom ellenére sem tudták bevenni, a vár környéki településeket azonban felégették. Ebben az időben a vár az észak-balatoni végvárrendszer legfőbb erőssége, a magyar "hajóhad" (a sajkások) kikötője volt. A várat Lipót császár 1702-ben kiadott rendelete alapján felrobbantották.
A falu megőrizte jellegzetes településszerkezetét, az ófalu egész belső területe védett. A vár alatti Tóti-Lengyel-kúria barokk stílusban épült, ma vendéglátóhely.

A község központjában áll a klasszicista Esterházy-kastély, amely ma az írók alkotóháza, 12 holdas parkja védett arborétum (pl. 150-féle fenyő díszlik benne). A községtől keletre, a régi rév fölött áll az Árpád-kori Avas-templom megmaradt tornya, a Csonkatorony.
Új színfoltja Szigligetnek a hajókikötőhöz harmonikusan illeszkedő vitorláskikötő. A Szigliget Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában kapott helyet. A kiállítások megtekintése ingyenes. Három kézműves műhely szakmai bemutatói is láthatók (üvegcsiszoló, fazekas, textiles).

Nyaranta esetenként jelmezes, lovas hadijátékot tartanak. Az egész évben színvonalas programkínálatból kiemelkedik a Szigligeti Nyári Napok (néptánc, fúvóskoncertek, sport és könnyűzene), melyet augusztus első heteiben tartják, valamint az őszi programok közül a Szüreti vigadalom, és a Süllőfesztivál. A galériában júliustól augusztus végéig kiállítások vannak.

Szigliget természeti adottságai egész évben lehetőséget biztosítanak gyalog- és kerékpártúrák megtételére. A tavalyi évben átadott Kamon-kő tanösvényen végigsétálva megismerhetik a település hagyományát és természeti adottságait.


Szigligeti képek
Szigliget térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Szigligeten, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 3db
  • Különterem : 2db
  • Családbarát szálláshely : 3db
  • Gyógyfürdő a közelben : 2db
  • Étterem : 3db
  • Vízisport-lehetőség : 2db
  • Tévé : 2db
  • Vitorlázás : 2db
  • Büfé : 3db
  • Parkoló : 1db


Szigliget


Hungary - Szigliget


Ungarn - Szigliget



2024. december 21. szombat - 13:19:40