Mintegy 12 000 lakosú város Magyarország D-Ny-i részén, Baranya megyében a horvát határtól 30 km-re. Műemlékekben gazdag, történelmi kisváros, csendes pihenést biztosít az idelátogatóknak. Zrínyi Miklós legendás hírű vára ma is megtekinthető. Az egykori vár (1420 és 1440 között építették) átépített formában maradt az utókorra, benne a törökök által emelt Szulejmán dzsámi és Vártörténeti Kiállítás. A törökök 1566-ban elfoglalták, Zrínyi Miklós várkapitány és katonái a végső veszély idején kitörtek a várból, s hét fogságba esett katona kivételével hősi halált haltak. A kapitány dédunokája az ostrom történetét Szigeti veszedelem című eposzában örökítette meg. A városban a római katolikus plébániatemplom eredetileg Ali pasa dzsámija volt, 1569-ben épült. 1788-ban alakították át keresztény templommá. A város egyik büszkesége Dorfmeister István freskója, amely a templom kupoláját díszíti. A város határában Magyar-Török Barátság Park található, ahol Szulejmán és Zrínyi Miklós szobra együtt látható. Szigetváron a gyógyulni, pihenni vágyó látogatókat kitűnő gyógyvízzel működő termálstrand, kiállítások, élő zenei rendezvények várják egész évben. Szálláshelyek Szigetváron: Szigetvári képek |
Szigetvár |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 18. szerda - 07:48:00 |