Népszerű úticélok még a régióban:
Szeged,
Békéscsaba,
Gyula,
Hódmezővásárhely,
Kecskemét,
Baja,
Bugac,
Kalocsa,
Makó,
Ópusztaszer,
Orosháza,
Akasztó,
Bácsalmás,
Battonya,
Békés
A ma 18 000 lakosú város a Körös egyik holtága mellett fekszik. A török hódoltság idején kedvelt folyami átkelőhely volt. 1723-ban már mezővárosi rangot kapott. A betelepedett szlovák parasztoknak köszönhetően fejlődésnek indult, de a város felvirágoztatásában Tessedik Sámuel evangélikus lelkésznek volt igazán meghatározó szerepe a mezőgazdaságban és városrendezésben bevezetett új reformokkal. A Tessedik Sámuel Múzeumban a város történetét bemutató állandó kiállítás, az épület mellett pedig a Tessedik által építtetett evangélikus templom található. A templom nevezetessége a pneumatikus rendszerű 2500 síppal ellátott orgona. Szarvas számos turisztikai értéke közül a legtöbb látogatót a Szarvasi Arborétum vonzza, amely országos jelentőségű természetvédelmi terület. Az arborétum mintegy 1600 fa- és cserjefajt mutat be, ebből 300 az örökzöldek száma. A városnak az Arborétumon kívül több jelentős ligete is van: az Anna-ligetben található kastély ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának központja, ill. itt épült fel az új Körösvölgyi Látogatóközpont. Az Erzsébet-ligetben Ruzicskay György festőművész alkotóháza található, kiállítótermekkel és a művész által berendezett házi múzeummal. A város szlovák tájháza a múlt század végi gazdaházak tipikus példája, kiemelkedő az ott látható hímzett és szövött textíliák gyűjteménye. Az 1836-ban épült Szarvasi Szárazmalom fontos ipari műemlék. A Holt-Körös partján áll a klasszicista stílusú Bolza-kastély, melyet Bolza Péter tábornok építtetett 1810 és 1820 között. A kastély parkja természetvédelmi terület. A történelmi Magyarország közepét jelképező kis szélmalomhoz vezető Emlékút is Szarvason található, melynek fából faragott emlékszobrai a magyar történelem sorsfordító eseményeit szimbolizálják. A Holt-Körös 30 km hosszú vízfelületével Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, ideális hely vízitúrázóknak, családoknak és gyermekcsoportoknak, valamint horgászatra is kiválóan alkalmas. Szarvas bővelkedik kulturális, hagyományőrző és sportrendezvényekben is, melyeket júniustól szeptemberig tartanak: Amatőr Fogathajtó Bajnokság, Aratónap, Országos Meghívásos Fogathajtó Verseny, Nemzetközi Pásztortalálkozó és Dudásfesztivál, Országos Pónifogathajtó Verseny, Kőrös Napok, Szarvas Város Napja, Amatőr Maratoni Kenuverseny, Szent István-napi Rendezvények, Horgásznap és Halászléfőző Verseny, Ezüstszőlői Meghívásos Pónifogathajtó Verseny, Szilvanap, Gyermek Néptáncosok Országos Szólótáncfesztiválja. Szálláshelyek Szarvason: Látnivalók Szarvason: További szarvasi látnivalók Szarvasi képek |
Szarvas |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 3. kedd - 17:46:40 |