Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

4950 lakosú város a Sió partjánál.

I.e. 4. századtól lakott, amit a csiszolt kőeszközök, valamint a kelta és római kori leletek bizonyítanak. Nevét arról a toronyról kapta, melyet Salamon fia Simon alországbíró építtetett az 1280-as években. A vár tulajdonosai között volt Garai László nádor is, ebben az időben és ebben a várban történt a Garai-Szilágyi-Újlaki egyezség a Mátyás király elleni összeesküvésről. 1509-ben fejeződött be a magyar reneszánsz építészet egyik legszebb várkastélyának építése.

A ferences templom Mária Terézia korabeli, barokk stílusú. A templomhoz rendház kapcsolódik. Fried Salamon 1780-ban építette meg első bőrkikészítő műhelyét, amiből a hazai bőripar híres gyára fejlődött ki. A településen jelenleg is áll (ma szállodaként működik) a dédunokája, Fried Imre által 1926-ban épített kastély, a Fried Kastély Szálloda**** és Étterem.

Az első megyeszékhelynek tekinthető településünket elsősorban 700 éves vára és a 220 éves bőrgyártása tette híressé. A városi rangot 1995-ben kapta meg.

A kedvező fekvésű települést a Sió-csatorna szeli ketté, lehetőséget teremtve a vízisportokra, a környezetében lévő kolostorok, erdők biztosítják az aktív kikapcsolódást, de kiváló minőségű borai is komoly élvezetet nyújtanak az idelátogatóknak. Minden év június végén, július elején nagyszabású rendezvényre kerül sor "Simontornyai Színházi Nyár" néven. Simontornya várossá avatásának ünnepe július első szombat vagy vasárnap.


Simontornyai képek
Simontornya térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Simontornyán, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 3db
  • Különterem : 1db
  • Családbarát szálláshely : 1db
  • Kutya, macska bevihető : 1db
  • Internetcsatlakozás : 3db
  • Gyógyfürdő a közelben : 1db
  • Szauna : 3db
  • Légkondicionálás : 1db
  • Tenisz : 2db
  • Mozgáskorlátozottaknak : 1db


Simontornya


Hungary - Simontornya


Ungarn - Simontornya



2024. december 21. szombat - 15:32:27