Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Sarród falu Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, a Fertő és a Hanság között található. Közigazgatásilag három település alkotja: Sarród, Nyárliget, Fertőújlak, mindhárom település, kultúrtáj kategóriában, elnyerte a Világörökség megtisztelő címet.

Sarród település szerves része a Fertő-Hanság-Őrségi Nemzeti Parknak, melynek központja az impozáns épületben található Igazgatóság, a Kócsagvár is a település egyik fő látványossága.

Történetét a Fertő-tó és a közeli országhatár határozták meg. A vízjárta vidék kiemelkedései a kőkorszak óta lakottak voltak. A honfoglalás után a magyarok, valamint később a vidékre betelepült besenyők alapította település szerves részét képezte az ország védelmét ellátó gyepűrendszernek. Első írásos említése 1313-ból származik. A falu közelében vámszedőhely, és az akkor a faluig érő tó partján rév működött.

A régi település nyomaival a mai  napig találkozhat az idelátogató vendég, ennek szép példája  a Fő utca házsora és a Tájháznak is otthont adó épület, mely a mai Szeder u. 8-ban található.


Sarródi képek
Sarród térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Sarródon, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 5db
  • Családbarát szálláshely : 6db
  • Gyermektábor : 3db
  • Horgászat : 3db
  • Ifjúsági szállás : 6db
  • Játszótér : 3db
  • Főzési lehetőség : 6db
  • Ifjúsági programok : 6db
  • Erdei Iskola : 3db
  • Parkoló : 3db


Sarród


Hungary - Sarród


Ungarn - Sarród



2024. december 3. kedd - 18:18:27