Népszerű úticélok még a régióban:
Szeged,
Békéscsaba,
Gyula,
Hódmezővásárhely,
Kecskemét,
Baja,
Bugac,
Kalocsa,
Makó,
Ópusztaszer,
Orosháza,
Akasztó,
Bácsalmás,
Battonya,
Békés
Mintegy 32 000 lakosú város a Körös-Maros közének centrumában. A műemlék evangélikus templom 1786-ban épült késő barokk stílusban. A Szántó Kovács János Területi Múzeum néprajzi, helytörténeti, népművészeti és régészeti anyagot mutat be. A volt főjegyzői lak romantikus (1860), a volt Geist-kastély eklektikus stílusú. A város külterületén áll a műemléki védettségű monori csárda. A Rágyánszki-arborétumban 2000-nél több növényfaj 6000 változata virít. A Gyopáros-tó és a gyógyfürdő már a múlt évszázadban is nagy népszerűségnek örvendett. A természetes sziksós víz gyulladásos, reumatikus betegségeket gyógyít. A gyógyfürdővé nyilvánított Gyopárosfürdőn Fiziko- és Balneoterápiás Központ, korszerű Egészségmegőrző Központ és a 2004 tavaszán átadott Élményfürdő szolgálja a gyógyulni vágyókat és a látogatók kényelmét, szórakozását. A strand területén Panoráma Kilátótorony található. A pusztán őshonos magyar állatokat, szürkemarhát, rackajuhot és cigáját tartanak. Szervátiusz Tibor szobrászművész Történelmi Emlékpark című alkotása a városalapítás 250. évfordulójára készült: a magyar történelem és a város sorsfordulóinak állít emléket. A Millennium évében készült Rajki László: Szent István című félalakos bronzszobra, mely a városközpontban, a Győry Vilmos téren található. A Városi Képtárban (Thék E. u. 1.) Boldizsár István, Bolmányi Ferenc, Pap Gyula és Csáki-Maronyák József festőművészek és Nicolas Muller (Müller Miklós) világhírű szociofotós állandó kiállításai mellett időszaki képzőművészeti kiállítások láthatók. 2002-ben a Kossuth emlékév alkalmából nyert elhelyezést a Kossuth téren Rajki László: Fáklya című alkotása. 2004-ben avatták a gyopárosi Élményfürdő előtti parkban elhelyezett "Az utolsó nagy madár emlékére" című bronzszobrot, melyet Rajki László szobrászművész, Orosháza díszpolgára adományozott a városnak. Idegenforgalmi rendezvények: Orosháza egyik kerülete a központtól nyugatra. Gyógyfürdőjéről híres 250 éves település. A fürdőtelep első része a tó 30 katasztrális hold területű vízfelülete. Ebből versenyuszodát készítettek el, s több gyógymedencét építettek. A termálvizű melegfürdő telente is működik. A Tó egyben természetvédelmi terület is, híres madár-gyülekezőhely. Orosháza látnivalói a késő barokk stílusú evangélikus templom (1777), a Darvas-emlékház, Szántó Kovács Múzeum, a Nagytatársánc, az Alföld egykor volt legnagyobb földvára. Szálláshelyek Orosházán:
Orosházi képek |
Orosháza térkép nagyítása >>
|
Orosháza |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 21. szombat - 13:11:51 |