Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Mintegy 20 000 lakosú város a Hortobágy-Berettyó és a Körös összefolyásnál.

Az első írásos emlék az 1205-1235 közötti időből származik a Váradi Regestrum Túr névalakban említi. Nagy Lajos királytól 1378-ban kapott vásártartási jogot. (Nem mezővárosi oklevelet.) Már a XV. században híresek és látogatottak voltak a túri vásárok.

Nevezetes gimnáziumát előbb alapították a protestánsok, mint a híres pataki és debreceni kollégiumot. Az iskolát 1530-40 között szervezték meg, ma Szegedi Kis István Református Gimnázium néven működik. A református templom klasszicista stílusú, mai formáját 1845-ben nyerte el. A volt zsinagóga klasszicista épületében kapott helyet a Városi Galéria, ahol kortárs művészek kiállításai látogathatók. A város gazdag fazekas múltját a Túri Fazekas Múzeum és a híres Badár-család műhelye mutatja be.

A városközponthoz közel 15 hektáron terül el a pihenni és szórakozni vágyók övezete, ahol a vadregényes tó, liget, gyógyvizű strandfürdő, fedett uszoda és sportcentrum található. A nemzetközi képzőművészeti alkotótelep a várostól 8 km-re a Holt-Körös mellett, csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő Takács-tanyán működik.

A város kiemelkedő rendezvénye a kulturális eseményekben gazdag Túri Vásár, melyet 2008-ban augusztus 24-én rendeznek meg a Mezőtúri Művészeti Napok zárásaként. A vásár népművészekkel, ősi mesterségek művelőivel, gazdag árukínálattal, egész napos színes látványos műsorral, esti tűzijátékkal, utcabállal várja az érdeklődőket.


Mezőtúri képek
Mezőtúr térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Mezőtúron, ahol:
  • Családbarát szálláshely : 1db
  • Szauna : 1db
  • Reggeli : 1db
  • Szolárium : 1db
  • Jacuzzi, élményfürdő : 1db
  • Osztálykirándulásra alkalmas : 1db


Mezőtúr


Hungary - Mezőtúr


Ungarn - Mezőtúr



2024. december 22. vasárnap - 06:46:31