Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Lengyeltótiban:   Szállás - Látnivaló

A Csalogányok völgyébe települt mintegy 3500 lakosú kisváros, a Pogány-völgyi települések központja Balatonboglártól és Fonyódtól is kb. 15 km távolságra található.
A határában lévő, erdős kis völgyben meghúzódó mesterséges Kék-tó a közeli Balaton ellenére is önálló életű idegenforgalmi centrum: egyaránt szolgálja a fürdőzőket, a vízi sportok kedvelőit és a horgászokat. Legyeltóti templomdombja a Somogyvárt (az egykori megyeszékhelyet) a Balatonnal összekötő hadiút fölött magasodik, évszázadokon keresztül megfigyelőhely volt. A XII. századi eredetű, művészien helyreállított templom, valamint a hozzá felvezető meredek út két oldalán fülkékben elhelyezett, színes faszobrok alkotta kálvária együttese páratlanul hangulatos képet nyújt. A kálvárián felsétálva egy 1882-83-ban létesült templomhoz jutunk, melyet hozzáépítettek az említett kis Árpád-kori templomhoz, így az új építmény főhajó lett, az eredeti részből pedig szentélyt alakítottak ki. A Zichy-kastély műemlék jellegű épület, 11 hektáros parkjában védett platánok és tiszafák díszlenek. A kastélyban ma kórház működik. Lengyeltóti jelenében a regionális központ szerepkör a meghatározó.
Szállodája, magánszálláshelyei, programkínálatai, lovaglási és turisztikai lehetőségei kedvező áron elérhetők.

Polgármesteri Hivatal, Lengyeltóti


Lengyeltóti


Hungary - Lengyeltóti


Ungarn - Lengyeltóti



2024. december 21. szombat - 15:44:33