Népszerű úticélok még a régióban:
Eger,
Miskolc,
Aggtelek,
Egerszalók,
Hollókő,
Jósvafő,
Sárospatak,
Tokaj,
Hollóháza,
Mátraszentimre,
Mátraverebély,
Mezőkövesd,
Parád,
Sátoraljaújhely,
Sirok
358 lakosú község az Aggteleki-karsztvidéken, az ország északi határának közelében helyezkedik el. 1399-ben már kőből épült, torony nélküli templom is állt Jósvafőn, valószínű, hogy ennek falai alkotják a mai templom nyugati részét. A templom erődfallal körülvett, belsejét festett kazettás mennyezet díszíti, de figyelemre méltó a karzat, a szószékkorona és a padelők díszítése is. A település ófalui részében található a tájház, az erdei iskolai bázishelyként működő parókia épülete, illetve az egykori középső vízimalom, mely teljes felújítás után fogadóként üzemel majd. A falu főterén találjuk a turulmadaras hősi emlékművet, az 1848-as és 1956-os forradalom tiszteletére, illetve az államalapítás emlékére állított kopjafákat, a millenniumi emlékparkot, valamint a Baradla Galériát. 1927-1928-ban vízszintes tárót fúrtak a Baradla-barlang Óriások termének folytatásában felfedezett barlangszakaszba. A barlang bejárata mellett létrehozták a Tengerszem Szállót és a Tengerszem-tavat. Az 1952-ben feltárt Béke-barlang gyógyhatású levegőjének hasznosítására, 1964-ben mesterséges tárót hajtottak ki Jósvafő határában, a barlang végponti termébe. Itt ma asztmaszanatórium működik. Itt található még a Vass Imre-barlang is. A barlangok területét 1978-ban tájvédelmi körzetté, majd 1985-ben nemzeti parkká, Jósvafő nagy részét 1999-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánították. Szálláshelyek Jósvafőn: |
Jósvafő térkép nagyítása >>
|
Jósvafő |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 21. szombat - 13:26:25 |