Népszerű úticélok még a régióban:
Szeged,
Békéscsaba,
Gyula,
Hódmezővásárhely,
Kecskemét,
Baja,
Bugac,
Kalocsa,
Makó,
Ópusztaszer,
Orosháza,
Akasztó,
Bácsalmás,
Battonya,
Békés
6500 lakosú kisváros a Nagy-Sárréten, a 47-es főúttól 10 km-re, Szeghalomtól északra, Békéscsabától 60, Debrecentől pedig 75 km-re fekszik. Neve az ősmagyar Kürt-Gyarmat törzsnévből keletkezett, a füzes ragadványnév pedig a helységen egykor keresztülfolyó Nagy-ér menti füzesekre utal, írásos említése 1219-re nyúlik vissza. A fejlődő nagyközség 2000 óta város. A főtéren található a műemlék jellegű református nagytemplom, mely a kecskeméti nagytemplom mintájára épült 1808-ban. Különleges látványosság a település központjában Szőke Sándor szobrászművész Szent Borbála-szobra (aki a bányászok és a tűzoltók védőszentje) és egy ritkaságnak számító neobarokk stílusú kút. A Tájház több mint 200 év távlatában mutatja be a füzesgyarmati és egyben a sárréti emberek életét, életmódját. Itt látható Hegyesi János parasztköltő emlékszobája is. Érdemes időt szentelni Szitás Erzsébet festőművész kiállítására. Az egykori kastélyparkban különlegesen szép gyógy- és strandfürdő működik, két feszített víztükrű úszómedencével, gyermekpancsolóval, négy gyógymedencével, szaunával és gyógymasszázzsal egész éven át szolgálja vendégeinek gyógyulását, felfrissülését. Szomszédságában található a Hotel Gara háromcsillagos szálloda, mely a keleti országrész egyik legszínvonalasabb szállodájaként működik. 2004. augusztus 15-én nyílt meg a nemzetközi láncolatba kapcsolódó Castrum termálkemping, ahol mind a sátras, mind az autóskempingre lehetőség nyílik. A kempingezők számára kellemes környezetet és a meglévő infrastruktúrákra való rácsatlakozást tudjuk biztosítani. A strand területén pedig motel várja az idelátogató vendégeket, akik megtekinthetik Füzesgyarmat idegenforgalmi látványosságait, vadászhatnak, lovagolhatnak, horgászhatnak és megismerkedhetnek a hintókészítés mesterségével is. Hagyományosan minden év augusztusában rendezik meg a Füzesgyarmati Lovasnapokat: a fogathajtók versenye és a hortobágyi csikósok fergeteges bemutatója a legizgalmasabb programok közé tartoznak. Szálláshelyek Füzesgyarmaton: Füzesgyarmati képek |
Füzesgyarmat |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 22. vasárnap - 05:03:53 |