Népszerű úticélok még a régióban:
Balatonfüred,
Hévíz,
Siófok,
Veszprém,
Zalakaros,
Badacsonytomaj,
Keszthely,
Tihany,
Fonyód,
Nagyvázsony,
Sümeg,
Szigliget,
Tapolca,
Zamárdi,
Zánka
Cserszegtomaj festői környezetben fekvő község a Balaton északnyugati partján, a Keszthelyi-hegység lábánál. Szinte egybeolvadt már a három szomszéd településsel, a gyógyfürdőjéről híres Hévízzel, a kastélyáról országosan ismert Keszthellyel, és Rezivel, ahol egy festői várrom található. A Balaton közelsége is sok vendéget csábít a településre. Saját nevezetességei is méltán teszik népszerű üdülőhellyé Cserszegtomajt. Egyik híressége a 32 méter magas Margit-kilátó, amelyben felvonó is működik. A kilátó mellett található az az országos hírű arborétum, amelyet Horváth Jenő, a kilátó építője hozott létre, és benne több száz fenyőfaj megtalálható a világ számos országából. Európában is egyedülálló az 52 méter mély, és három kilométer hosszan feltárt kútbarlang, amely csak vezetővel látogatható. A település névadója a Cserszegi Fűszeres nevű bornak, amely 1988-ban Londonban elnyerte a Világ Bora címet. A helyi borút egyesület is róla kapta nevét. Másik nevezetesség a látványnak is csodálatos Várszínház, amely mellett egy boronaházakból álló kis skanzen is látogatható. A volt iskolaépületben található a Paraczky Ferenc emlékterem, honismereti és iskolatörténeti kiállítással. A látnivalók megtekintése mellett sportolási lehetőségeket biztosít a 2006-ban átadott sportpályája. Új szolgáltatás a 2007 májusától működő Teleház. A település rendezvényei közül kiemelkedik a nyári nemzetközi Szabad Művészet Alkotótábor, a májusi Falunap és Orbán-napi borverseny, a július első hétvégéjén megrendezett Borfesztivál, szeptemberben pedig a Szüreti Napok. Szálláshelyek Cserszegtomajon: Cserszegtomaji képek |
Cserszegtomaj |
|
|
Korábbi ajánlatkérés
|
Szállás regisztráció
|
Program regisztráció
|
Impresszum
© 1989 - 2024 IranyMagyarorszag.hu |
||
2024. december 21. szombat - 16:49:02 |