Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

Pesterzsébet a Kis-Duna partján terül el.
Az első településnyomok a kora bronzkorból származnak, és a kelták jelenlétét (Kr.e. II. és I. évszázad) bizonyítják, majd az avarok települtek itt le és szórványosan maradtak fenn honfoglalás kori leletek is. Az első írásos emlék a századi monostor alapító levele 1067-ből említi Gubacs falu nevét.  A községalapítást 1870. június 14-ére datálják. Az alapítók Erzsébet királyné nevét kívánták felvenni, mely névadást a királyi család elfogadott, sőt Erzsébet királyné anyagilag is támogatta az új települést. A másik jelentős település - mellyel később egyesült - a szomszédságban hasonló telekeladások során jött létre, mely a Kossuthfalva nevet vette fel Kossuth Lajos hozzájárulásával. Községházat 1882-ben állítottak az erzsébetfalvaiak közadakozásból, a mai Kossuth utca, Széchenyi utca sarkán. 1897. április 13-án Erzsébetfalvát nagyközséggé nyilvánították. 1906 nyarára felépült az új községháza, Hegedűs Ármin és Bőhm Henrik tervei alapján, szecessziós stílusban.

A városháza előtt álló Kossuth-szobor Horvay János és Fügedi Richárd alkotása, 1909-ben állították, közadakozásból. Avatási ünnepségén Kossuth fia, Kossuth Ferenc is jelen volt. A mai Szent Erzsébet téren az egykori piac helyén épült fel ugyancsak a 20. század első évtizedében a Szent Erzsébet plébániatemplom, neogótikus stílusban. Freskóit később, 1937-től kezdte el festeni Nagy Sándor a gödöllői művésztelep festőművésze. 1924. január 1-jétől a települést várossá nyilvánították, Pesterzsébet néven. 1950. január 1-jén Pesterzsébet Soroksárral egyesülve, mint Budapest XX. kerülete működött. 1995. január 1-jétől Soroksár Budapest XXIII. kerületeként levált Pesterzsébetről.

Az újjáépített városháza előtti tér és a sétálóutca, a "KOSUTI" a helyiek kedvelt találkozóhelye. Itt kapott helyet Erzsébet királyné és Petőfi Sándor szobra, itt csobog a szökőkút, és itt van a legfiatalabb korosztály játszótere is, nyáron, péntekenként itt szól a térzene. Kicsit távolabb a Széchenyi utca torkolatánál a "legnagyobb magyar" mellszobra látható. A Szent Erzsébet téren megújult külsővel a Szent Erzsébet plébániatemplom található. Az előtte lévő szépen kialakított parkban helyezték el Erzsébet királyné emlékkövét és Kaszab Károly Anyák szobra című alkotása is itt áll 1933 óta, mely egykor az Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak adományaiból készülhetett el, és a világ első anyaszobra. Az újabb alkotások közül a templom bejárata előtt álló Árpád-házi Szent Erzsébet szobor és dombormű érdemel említést. Az utóbbi években került sor az Emlékezés terének rendezésére. Az 1956-ban elesettek emlékét az egykori kopjafa helyén 2006 óta márvány obeliszk jelzi. A két világháború hősi halottai és a bombázások civil áldozatai emlékét egy másik, 2004-ben felállított emlékmű őrzi a szépen kialakított parkban.

A város állandó fejlődését mi sem bizonyítja jobban, mint az új lakások, lakóparkok építése. A patinás régi házak és középületek felújítása, rendben tartása is folyamatos. Évről-évre korszerűsödik az idén 90 éves Csili Művelődési Központ is. Az intézmény a Pesterzsébeti Múzeummal, a Gaál Imre Galériával és a 2006-ban megnyílt Rátkay-Átlók Galériával a kerület kulturális életének alakítói. Szintén 2006-ban nyitotta meg kapuit a Pesterzsébeti Jégcsarnok, melyben nemzetközi versenyeket is rendeznek. Jó ütemben halad az uszoda építése, amely a tervek szerint 2008 év végére készül el.

Szálláshelyek XX. kerületben:

Pesterzsébet Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
BUDAPEST térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől XX. kerületben, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 1db
  • Családbarát szálláshely : 1db
  • Légkondicionálás : 1db
  • Tévé : 1db
  • Fodrászat : 1db
  • Fürdőszobás szoba : 1db
  • Reggeli : 1db
  • Információ : 1db
  • Nemdohányzó : 1db
  • Online szállásfoglalás : 1db


BUDAPEST (XX. kerület)


Hungary - BUDAPEST (XX. kerület)


Ungarn - BUDAPEST (XX. kerület)



2024. december 21. szombat - 19:12:05