Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

A budai hegyvidék egyik legszebb része a Szilágyi Erzsébet fasoron át közelíthető meg a legkönnyebben a tömegközlekedési eszközökkel.

Az út elején találjuk a fogaskerekű vasút alsó végállomását. A vasút 1874-ben épült, gőzmozdonnyal vontatták, majd 1929-ben villamosították. 1890-ben a Szabadsághegyi végállomás után a vonalat meghosszabbították, az új végállomás a Széchenyi-hegy lett. A fogaskerekű vasút Városkút nevű megállójánál lévő forrás vízét már 1500-ban felhasználták a budai vár ivóvízellátására. Az égetett agyagból készült vízvezetéket a későbbiek folyamán felújították, de a modern vízmű megépítésével már nem használják. 

A Szabadsághegyi végállomásnál több múlt században épült nyaralót találunk, így az Eötvös utca 12-ben, valamint a Költő utca 19-ben, mely Báró Eötvös József, illetve Jókai Mór pihenőhelye volt.
A Széchenyi kilátó aljában áll Széchenyi István szobra, melyet Stróbl Alajos készített 1891-ben. A fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomásától pár percre van a Hűvösvölgyből induló, 1948-1950 között épült Úttörővasút. Egyik állomása, a budapestiek kedvelt kirándulóhelye a Normafa. Elnevezése egy öreg bükkfától származik, az alatt énekelték 1840-ben a Norma című opera nagyáriáját. A fa már elpusztult, de a hely megőrizte nevét.

A Zugligetről a Disznófő forrás mellett mindenkinek a Libegő jut eszébe, mely egyenesen a János-hegyre viszi a kirándulókat.

A XII. kerületnek szerencsére sikerült a régi korok emlékeit, hangulatát sok helyütt megőriznie. A múltja iránt érdeklődők bármerre is induljanak a kerületben mindig a múlt egy-egy szeletével találkozhatnak. A Déli pályaudvartól öt percre a Kis-Sváb-hegy oldalában a Bírák és Ügyészek telepe áll, melynek hangulatos villaépületeit, melyek tervezése Árkay Aladár nevéhez fűződik. A nem kerületi lakosok a kirándulóhelyek mellett a Krisztinaváros és a Németvölgy legforgalmasabb helyeit ismerhetik leginkább.

A XII. kerülethez tartozik a Moszkva tér egy része, a látványos Postapalotával egyetemben, az Alkotás utca, valamint a Böszörményi út. A BAH csomópont közelében a Gesztenyés kertben áll a Kongresszusi Központ, mely minden igényt kielégítő rendezvényközpontként üzemel. Kerületi fenntartásban több közművelődési intézmény várja a kultúra iránt érdeklődőket. A régi, világhírű MOM üzem egyetlen eredeti állapotában megmaradt, ma már műemléknek számító épületében működik a XII. kerületi Művelődési Központ, egy patinás villaépületben a svábhegyi Jókai Klub, a Virányosban egy csendes utcában a Virányosi Közösségi Ház, a Böszörményi úthoz közel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, és a Krisztinavárosban a Hegyvidék Galéria.
Az 1940-ben megalapított XII. kerület napjainkban is hű marad a történelmi gyökerekhez, és ápolja a turizmushoz, valamint a gazdag szellemi élethez kötődő hagyományait. A kerület folyamatosan újítja fel és adja át a nagyközönségnek a kerületi fontosságú épületeket, helyszíneket. Az elmúlt években újult meg többek között az Erzsébet-kilátó, a Barabás-villa, a Városkút forrásháza, vagy a Királyhágó tér.

XII. kerület polgármesteri hivatala (Hegyvidék)
BUDAPEST térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől XII. kerületben, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 17db
  • Különterem : 2db
  • Kutya, macska bevihető : 6db
  • Internetcsatlakozás : 8db
  • Szauna : 6db
  • Étterem : 9db
  • Légkondicionálás : 8db
  • Tenisz : 4db
  • Konferenciatechnika : 8db


BUDAPEST (XII. kerület)


Hungary - BUDAPEST (XII. kerület)


Ungarn - BUDAPEST (XII. kerület)



2024. december 22. vasárnap - 04:48:20