Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.

17 758 lakosú város a szlovák határon, a 22-es út mentén. Közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központ, határátkelőhely. Balassi Bálint, Madách Imre és Mikszáth Kálmán, a magyar irodalom kimagasló alakjai több szempontból kötődnek ehhez a városhoz.

A volt vármegyeháza 1832-1835 között épült klasszicista stílusban. A római katolikus templom barokk stílusú, 1740-ből való, főoltára osztrák oltárfestő műve, az egyik mellékoltáron Maulbertsch által festett Szent Anna-kép látható.

A romantikus, szecessziós stílusú volt görögkeleti templom 1910-ben épült, ma galériaként működik. A zsidó temető nemzetközi hírű kegyeleti hely.

A város szülötte Rózsavölgyi Márk zeneszerző, aki a világhírű csárdás alkotója. A Palóc Múzeum a táj múltjához kapcsolódó jelentős néprajzi gyűjteményt mutat be. A múzeum mellett az első magyar skanzen, a Palóc-udvar épületei állnak.

A város kiemelkedő ünnepe és látványossága a Szent Anna-napi búcsú. A tájegység természeti értékei közül kiemelkedik a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Az itt található ipolyszögi égerláp, a gémek és más vízimadarak érintetlen menedéke.

Szálláshelyek Balassagyarmaton:


Balassagyarmati képek
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Balassagyarmaton, ahol:
  • Széchenyi Pihenő Kártya: 2db
  • Kutya, macska bevihető : 2db
  • Étterem : 2db
  • Tévé : 2db
  • Parkoló : 2db
  • Fürdőszobás szoba : 2db
  • Rendezvényszervezés : 2db
  • Esküvő : 2db
  • WIFI: 2db


Balassagyarmat


Hungary - Balassagyarmat


Ungarn - Balassagyarmat



2024. december 22. vasárnap - 07:26:01