Ajánlatkérés több szállástól egyszerre:
A listát a gombok használatával állíthatja össze.
Adácson:   Látnivaló

Heves vármegye délnyugati részén fekszik. Közúton Gyöngyösről, Budapest-Miskolc kettősvágányú vasútvonalon, és az M3-as autópályán közelíthető meg.

A késő bronzkorban lakott terület volt. Tóparti határában temetőt tártak fel: a leletanyaga az Egri Vármúzeumban található. Az írott források 1323-ban Adach névalakban említették. Az Aba nemzetség birtoka volt.

A község határában található a halastó, kedvelt kirándulóhely. A tó mellett közel százötven kis üdülő épült az elmúlt években.

Látnivalói közül kiemelkedik a Római katolikus templom, mely kora barokk stílusban épült, a főoltára pedig késő gótikus stílusú. A templomot Koháry István építtette 1742-ben, eredetileg torony nélkül. A Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt templomot 1789 után tornyos homlokzattal bővítették, ma műemlék jellegű.
További látnivalók: A templom előtti kőkereszt (1807), Szent Magdolna-kereszt (1801), Nepomuki Szent János-szobor (1779), József Attila Művelődési Ház.
Több műemléknek nyilvánított lakóház is található Adácson, melyek a 19. századi népi építkezés műemlékei.

Rendezvények: Határon Túli Magyarok Találkozója, Országos Színjátszó Fesztivál.

Adács térkép nagyítása >>
Ajánlatkérés egyszerre több olyan szálláshelytől Adácson, ahol:
  • Családbarát szálláshely : 3db
  • Kutya, macska bevihető : 3db
  • Étterem : 3db
  • Tévé : 3db
  • Parkoló : 3db
  • Fürdőszobás szoba : 3db
  • Főzési lehetőség : 3db
  • Kerti parti : 3db


Adács


Hungary - Adács


Ungarn - Adács



2024. december 21. szombat - 18:48:33